tanito.blog.hu

„Az önkéntesség olyan tevékenység, melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, belföldön vagy külföldön a közös jó érdekében személyes akaratból végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül.” (onkentes.hu)
A H2O (Hátrányos Helyzetűek Oktatása) Program önkénteseivel beszélgettem.

Harangozó Éva, Somogysámsoni Iskoláért Alapítvány kuratóriumi elnöke, 2009, Demjén Klára, nyelvi pedagógiai szakértő, 2010 óta dolgozik önkéntesként a Hátrányos Helyzetűek Oktatása (www.h2oktatas.hu) programban. Mindketten egy újságcikk elolvasása után jelentkeztek Rácz Tünde Fatimánál, a program vezetőjénél.

Miért érezték fontosnak, hogy a H2O programot támogassák?

HÉ: Pedagógusként mindig arra törekedtem, minél többet hozzak ki a tanítványaimból. Ezt a programot megismerve úgy látom, a siker felé vezető út az oktatásban ez lehet, ezért érdemes minden lehetőt megtenni érte.
DK: Megnéztem honlapjukat, és filozófiájuk, célkitűzésük, módszereik találkoztak az én elképzeléseimmel.

Milyen feladatokat vállaltak a H2O-ban?

DK: A nyelvoktatás ösztönzője vagyok. Gyermekeink életpályájának sikerkritériuma a nyelvtudásuk. Bármilyen pályára szánja is őket sorsuk, a 21. században legalább két, gyakran három nyelv ismeretére lesz szükségük a megélhetéshez.
HÉ: Kezdetben iskoláknak ajánlottam a projekt megismerését, majd Operaházi gyermekelőadásra sikerült jegyet szerezni, hátrányos helyzetű gyerekeknek szólt a karácsonyi, ill. a farsangi műsor. Több mint 300 gyermek nézte meg az előadásokat. A tavalyi tanévtől a H2O-s programban, résztvevő iskolákban, tanórákat látogatok, ügyelek a módszer tisztaságának megmaradására.

Hogyan tudják összeegyeztetni ezt a komoly, időt igénylő munkát családjukkal, egyéb teendőikkel?

DK: Szerencsére engem a szerető, megértő, inspiráló férjem kényeztet, így amire akarom, például az önkéntességre jut idő!
HÉ: Időmmel szabadon rendelkezem, a családdal, barátokkal könnyen össze tudjuk egyeztetni a dolgokat.

Pedig azt gondolnám, hogy az idő a szűk keresztmetszett. Akkor mit emelnének ki, mi a legnehezebb?

HÉ: A mostani helyzetben az értetlenséget nehéz elfogadni, ha beszélni kezdesz a témáról, sokan hárítanak, mondván, elég már az újabb módszerekből!
DK: Szerintem nincs benne semmi nehéz, hiszen a Program maga is kellőképpen motiváló! A feladat — hogy oktatás által életképessé tegyünk leszakadt, halmozottan hátrányos gyerekek tízezreit — óriási és évtizedes! Ne felejtsük el, ez nemcsak egyszerűen egy önkéntes jótékonysági akció! A H2O komoly, tudományosan megalapozott, pedagógiailag kidolgozott, módszertanilag kipróbált, következetesen egymásra épülő elemekből álló oktatási program. Kipróbált, sokéves eredményeit a Hejőkeresztúri (IV. Béla Körzeti Általános Iskola) iskolából évről-évre továbbtanuló, nemzetközi figyelmet és elismeréseket begyűjtő diákok képviselik. Őket követi már egy éve a budapesti Molnár Ferenc Általános Iskola valamint további, nyolc általános iskola szeptembertől országszerte.

A sikeres munkához azonban nem csak az önkéntesek belső motivációja és családjuk támogatása szükséges. A program vezetői is sokat tesznek hozzá azzal, hogy az önkénteseket nem hagyják magukra. A kapcsolat élő és közvetlen. Rendszeres időközönként tartanak találkozókat, ahol mindenki beszámolhat a tapasztalatairól, ahol bíztatást, irányítást kapnak a további teendőikhez.

Mégis, ha lenne egy varázspálcájuk, mit változtatnának meg egyetlen varázsütéssel?

DK: Amihez „varázsütésre” lehet szükség, az a probléma társadalmi méretével arányos, alátámasztó pénzalapok megnyitása.
HÉ: Varázspálca? Jó lenne, ha volna! Egy mozdulat és minden oktatásban érdekelt — pedagógustól miniszterig — elkötelezettjévé válna a H2O-nak. Ezt értékelném!

Amikor megkérdezem: Honnan merítik ezt a bámulatos lendületet? Ugyanazt válaszolják: a gyerekek csillogó szeméből.

HÉ: A legszebb élményem az volt, amikor az Operaházban ezt láttam. Az is meghatott, amikor 2. osztályos gyerekek kis ajándék-rajzokkal vártak.

Önnek is van konkrét élménye, amit szívesen idéz fel?

DK: Több is van. Az egyik az a csaknem megindító, de ma már gyakori kép, amelyen fülhallgatós, 8-9 éves forma, szegényesen öltözött gyerekek a képernyőről hangosan olvasva tanulják/ismétlik az első angol lecke mondatait valahol Kelet-Magyarországon. Ők már nem fognak elkallódni! Egy másik kedves élményem, hogy az újonnan csatlakozó iskolák egyikének fiatal tanárnője a H2O oktatási tréning nyári szünetében elkészítette, kézimunkával kivarrta, a frissen tanult Táblajáték Programban megismert 15 táblajáték teljes oktatási darabjait táblástól, bábostól, mindenestül. Ezek szívet melengető élmények, ezekért érdemes fáradni. Ez is hazaszeretet.

                                                                                                                                

sahtaao

PR Herald

Március 22-e óta nem megy ki a fejemből a víz… Nem  hydrocephalus kínoz. A víz napján olyan sok érdekes anyagot találtam, amit vétek lenne nem megosztani veletek. 
Közeledik a húsvéti locsolkodás, és ebben a hagyományban is erősen jelen van a víz. Ezért kicsit utána olvastam:

Régen ezt a napot vízbevető hétfőnek is nevezték. A húsvéti locsolás a vízzel és termékenységgel összefüggő, ősi szertartás,  aminek a víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja. 

Szóval most úgy érzem, hogy a pajzánnak mondott közönséges locsolóversek nem illenek e szokás valódi hangulatához. Külöben is, a népnyelvbe rejtett erotika sokkal izgalmasabb: 

Kelj föl a párnáidról szép ibolyavirág,
nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek Téged az ég harmatával,
teljék a tarisznya sok hímes tojással!
 

Locsoló versek itt.

 

Jóval többet kellene gondolkodnunk a vízről. De mivel a csapból az folyik, valahogy meguntuk. De tényleg. Gondoltad volna 20 évvel ezelőtt, hogy a palackos ásványvíz ennyire népszerű lesz? Bizonyos országokban a víz még mindig életkérdés. Persze, nekünk is az, csak amikor a 3 dl vizeletünket 6 liter ivóvízzel öblítjük le, nem nagyon érezzük át, hogy Mozambikban ennél kevesebbet használ el egy ember egy egész nap alatt:

 

 

Belegondoltál, milyen lenne napi 3 órát gyalogolni csak azért, hogy vizet ihass? Már azokért az emberkért, akik így élik napjaikat, egy kicsit jobban figyelhetnénk arra hol és mennyi vizet pocsékolunk el:

 

 

 Elidegenedtünk a víztől. Hogy miért vásároljuk inkább a műanyag palackba zárt verziót, talán senki sem tudja. Az íze miatt? Vagy azért mert nincsenek benne hormonok, klór? Esetleg az ásványtartalma győz meg? Az alábbi videó, amit sajnos nem találtam meg magyar felirattal, elmesél egy verziót:

  

 

De nem szeretném ezt az amúgy is hosszú bejegyzést az emberi butaság bizonygatására használni. Sokkal inkább tartom fontosnak a víz csodálatosságát méltatni. Emlékeztetni arra, miért van a víz az őselemek között, bármely kultúra gyökereit is vizsgáljuk:

 

 

 

Ha ez a félórányi anyag valakinek túl sok, túl ezoterikus lenne, akkor az itt olvasható cikket ajánlom neki.

 

 

 

A verésről szóló írásunk akkora vitát kavart, hogy érdemesnek láttuk újra elővenni a témát – jöjjön hát Dr. Sears, az amerikai csudadoki tíz örökérvényű gondolata a verésről, mint nevelési elvről.

Fontos előszöris leszögezni, hogy az általánosságban vett verésnek két szélsőséges esete van: az egyik, amikor a szülő, elsősorban figyelmeztetésként ver a gyerek kezére/arcára/fenekére, nem gyakran, nem agresszíven és semmiképp sem erősen. A másik véglet az, aki rendszeresen veréssel próbálja meg fegyelmezni a kicsit (legyen az 3 vagy 23 éves). Természetesen ez utóbbi az, amelyet, talán egyetérthetünk, teljesen el lehet ítélni (sőt). Van harmincéves ismerősöm, aki azt, hogy az apja időnként megverte még húszévesen is, még mindig nem tudta ezt magában lelkileg helyretenni  – és valószínűleg nem is fogja soha. Ilyenkor merülhet fel a morális kérdések mellett akár büntetőjogi felelősség is, hiszen ez bőven kimeríti a családon belüli erőszak fogalmát, és persze hozzá lehet tenni azt a gondolatot is, hogy vajon az agresszív fél házastársa mennyiben felelős a helyzetért, ha passzívan eltűrte, hogy párja veri a gyerke(ke)t.

De vissza Dr. Searshez. Elsősorban azért véltük közlésre érdemesnek a Sears-házaspár gondolatait, mert bennünk is elindított valamit – soha nem gondolkodtam úgy például a kézre ütésről, mint szavai olvastán. És lehet vitatkozni, hogy vajon nem túl liberális-e az a hozzáállás, hogy egyáltalán ne érj a gyerekhez bántó céllal, de mi inkább kitartanánk amellett: tessék elolvasni annak, akit illet, és tessék elgondolkodni rajta. Mindenki úgyis a saját vérmérséklete szerint fog gyereket nevelni.

Kicsoda Dr. Sears?

Igazándiból két személy. Dr. William Sears gyermekorvos, felesége, Martha pedig képzett ápolónő. Több mint 30 éves pályájuk során ezernyi szülő kéréseit válaszolták meg, és több tízmillióhoz jutottak el könyveiken (40+), újságcikkeiken és televíziós fellépéseiken keresztül. (Forrás: askdrsears.com)

Tíz érv a verés ellen:

1. A verést verést szül

A verés ellenzői az USA-ban jellemzően azt a példát hozzák fel érveik alátámasztásául, amikor egy anya, aki addig annak híve volt, hogy a verés a nevelés szerves része, látta hároméves kislányát, amint egyéves kisöccsét veri. Amikor az anya megkérdezte, mit csinál, a kislány azt válaszolta: "csak anyát játszom." A nő, legalábbis a történet tanulsága szerint soha többet  nem ütötte meg gyerekeit.

A gyerekek valóban imádnak utánozni, különösen azokat, akiket szeretnek és tisztelnek. Szerintük ők mindent csinálhatnak, amit a felnőttek. És később majd ugyanez lesz az a technika, amellyel ők nevelik majd a saját gyermeküket.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a család egyben a konlfiktuskezelés tanulópályája is. Ha a gyerek azt látja, így kell megoldani a konfliktusokat, ő sem a kompromisszumokat keresi majd, ha azt tanulja, az erős/nagyobb ember üti a gyengét/kicsit, nem toleranciát tanul majd, hanem agressziót.

Persze mondhatjuk ilyenkor, így a Sears-házaspár, hogy "hiszen nem is ütöm meg nagyon" – de a gyerekek egy fenékrecsapásra jobban emlékeznek, mint száz ölelésre. Érdemes kockáztatni? Adj magadnak egy kis időt, hogy lenyugodj – de legalábbis próbálj meg tízig elszámolni, mielőtt reagálsz!

A fenékrecsapásról mondják, hogy nem szabad felindulásból megtenni. Nos, ha nem felindulásból üt az ember, valószínűleg nem üt egyáltalán, hanem egészen másképp kezeli a konfliktust.

2. A verbális és érzelmi bántás szintén verésnek minősül - és akár károsabb is lehet egy pofonnál

A fizikai bántalmazás nem az egyetlen, amellyel súlyos károkat okozhatunk gyerekünknek. Minden amit róla mondunk, befolyásolja önképét, és a kemény szavak pszichológiailag nagyobb fájdalmat tudnak okozni, sőt, hosszabb távon hatnak és kezelésük sem könnyű. Ebbe még az olyan fenyegetés is beletartozik, mint az "elmegyek, ha nem hagyod abba!" - pedig ezt, tegyük a szívünkre kezünk, talán mindannyian mondtuk már legalább egyszer. Ezzel a röpke mondattal a gyermek legbelső és legelemibb félelmével játszunk: az elhagyással. Ebben benne van az, hogy a szülő nem szereti annyira a gyereket, hogy el tudja hagyni, hogy van olyan hibája a kicsinek, amely nem megbocsájtható.

3. A bántalmazás lealacsonyítja a gyereket

Persze nem csak az érzelmi bántalmazás hat negatívan a gyermek énképére. Egy pofon után még a legszeretőbb családokban felnövő gyereknek is azzal a kétséggel kell szembenéznie, hogy ő rossz. Nem kicsit - eredendően (ne felejtsük, a gyerek sokáig nem tud a kicsit rossz és a nagyon rossz között különbséget tenni!). Különösképp igaz ez, ha a gyerek még túl kicsi, hogy megértse a pofon valós okát.

Egészséges családokban a szülők azt építik a gyerekbe, hogy ő jó, hogy jónak kell lennie. A verés és a rossz érzése ennélfogva konfliktust okoz - és ezt még a legodaadóbb anyai/atyai ölelés sem tudja a pofon után helyrehozni.

A gyerek érdekében?

A legtöbb szülő úgy gondolja, a verés (egy-egy elcsattanó pofon vagy fenékrecsapás) a gyerek érdekében történik. De az a gyerek, akit rendszeresen így bánt a szülő (és persze nagyon nehéz megállapítani a rendszeresség fogalmát), vagy szélsőségesen agresszívvé, vagy félénkké és visszahúzódóvá válik.

4. A kézreütés leállítja a felfedező hajlamot

A tíz pont egyik, általunk legvitatottabb témája a kézreütésé. Mert hogyan mondod meg a másfél éves kisgyereknek, hogy a konnektorba nyúlni VESZÉLYES, ha már minden más tiltást megpróbáltál? Maria Montessori, a kézreütés egyik első nagy ellenzője szerint ha a gyerek kezére ütünk, azzal leállítjuk természetesen benne lévő kíváncsiságát.

Szerinte a kéz a felfedezés legnagyszerűbb eszköze a gyermeki világban. Ezek megütése erős jelentéssel bír. Egy kísérletsorozatban pszichológusok 14 hónapos kicsiket vizsgáltak anyjukkal. Az egyik csoportban a tiltott tárgyak elengedését kézrecsapással büntették, a másikban nem.  Hét hónappal később egyértelmű különbség volt a gyerekek fejlődésében a két csoport között, a kézen csapott gyerekek a külvilág felfedezésében sokkal kevésbé voltak aktívak, mint másik csoportban lévő társaik.

Dr. Sears javaslata szerint megoldásként vagy eltesszük/elérhetetlenné tesszük a veszélyes eszközöket/tárgyakat, vagy nem hagyjuk a gyereket felügyelet nélkül amíg meg nem tanulja, hogy veszélyes. (Aha, nagyjából 18 éves koráig.)

5. A verés a szülőt is lealacsonyítja

Ha megütöd, félni fog tőled. Ezzel egy olyan kapocs veszik el köztetek, amelyet visszaállítani soha többet nem tudsz majd.

6. A fenyítés könnyen elfajulhat

Ha megütöd a gyereked egyszer, kétszer, ki mondja meg, hol áll meg a dolog? Ha a gyerek megfog egy poharat, amit nem szabadna, rászólsz. Ha újra megfogja, ráteszed az ujjad a kezére, netán rácsapsz egy kicsit. Legközelebb egy nagyobbat. Mit csinálsz amikor a nagyi kedvenc vázájához nyúl, eltöröd a kezét? Olyan spirálban találhatod magad, amelyben vagy nagyon bántod a gyereket, vagy elindítasz egy ki az erősebb-versenyt, amelynek szintén nem lehet pozitív végkimenetele. Nem véletlen, hogy a pszichológusok a testi fenyítést a családi erőszak előszobájának tartják.

7. A verésből a gyerek nem tanul

Sok szülőt hallott már a Sears-házaspár arról panaszkodni, hogy "hiába csapok a fenekére, csak azért is csinálja." A testi fenyítésből ugyanis nem tanul a gyerek. Sőt. A már emlegetett alaphelyzet szerint ha gyerek jónak hiszi magát, akkor jó is lesz. Mivel a verés azt mondja neki, hogy ő rossz, akár tehet is ténylegesen rosszat - hiszen már úgyis az, nem? És minél több rosszat tesz, annál több pofont/fenékrecsapást/stb. kap, ergo annál rosszabbnak érzi magát.

Holott a mi célunk épp az, hogy a gyerek megtanulja, rosszat tett, és tettét megbánja. De ez nem fog menni, ha nincs azzal tisztában, hogy attól, hogy rosszat tett, ő még lehet jó és értékes.

Dr. Sears szerint ráadásul a gyerek a verés miatt érzett fizikai vagy pszichés fájdalom miatt első körben a legtöbbször el is felejti, miért történik vele ez a szörnyűség. Nehezebb persze elmagyarázni a gyereknek (akár huszadszor), hogy miért rossz, amit tett, mint megütni. A szülők, akik megütik gyereküket, többnyire emiatt teszik – nincs energiájuk a jobb megoldásra.

8. A verés a szülőt és a gyereket egyaránt feldühíti

A gyerekek a legtöbb esetben igazságtalannak tartják a verést, és valószínűbben lázadnak ellene, mint az érvek és a rábeszélés ellen. Ne várj racionális gondolkodást a gyerektől, se ugyanazokat az erkölcsi sztenderdeket, mondja a Sears-házaspár. Az igazságtalanság ráadásul megszégyeníti a gyereket a saját szemében is - és ennek hatására vagy megtörik, vagy lázongani kezd.

A verés miatt a gyerek azt hiheti, személyiségét bántod, és ennek következményeként elfordulhat attól a világtól, amely szerinte megsértette őt. Az ilyen gyerekek bizalmatlanok és a világtól idegenkedőek lesznek.

Ami rosszabb, hogy a gyerekét gyakran megütő szülők azt tapasztalják magukon, hogy hozzászoknak a verés keltette méreghez és nagyon nehezen hagyják abba. Dr. Sears tanácsa az, hogy ha már beleszaladt valaki ebbe a körbe, próbálja meg magát úgy kiszakítani, hogy alaptézisként fogad el két mondatot:

I. Soha nem ütöm meg a gyereket.

II. Fegyelmezem őket.

Forrás

"Válasszunk saját ízlésünk szerint! Amit a legszívesebben, sok érzelemmel olvasunk fel, az nyeri meg leginkább a gyermek tetszését.
Lényeges gyermekünk életkora. Az esti mesék kiválasztásánál elsősorban a gyermek életkorát, illetve fejlettségi szintjét vegyük figyelembe. A csecsemők például nagyon szeretik a mondókákat. Szükségük is van rájuk, hiszen a ritmus nemcsak a hallást és a beszédközpontot fejleszti, de az egész mozgásszervrendszerre kedvező hatással van. A képeskönyvek után a gyermekek hamar eljutnak a rövidke történetekig. Négy-öt éves kortól már hosszabb meséket is mesélhetünk. Hamar rájövünk majd, melyek a kicsi kedvencei. A könyveken található életkori ajánlás is megkönnyíti a választást.
Ne engedjünk mindig gyermekünk kérésének! Nem kell minden erőszakosan reklámozott olvasmányt megvásárolni. Ha valamit értelmetlennek találunk, semmiképpen ne vegyük meg! Magyarázzuk el gyermekünknek döntésünk okát. A nagyobb gyermekek persze azt vesznek a zsebpénzükből, amit akarnak. Ilyenkor kénytelenek vagyunk kivárni, amíg az ízlésficam (legalábbis szerintünk) el nem múlik. A jó példa igen fontos. Nem érdemes megtiltani az ilyen könyvek beszerzését, mert a gyerek titokban úgyis megveszi őket. Annál rosszabb pedig nincs.
Megnyugtató történetek a nyugodt éjszaka érdekében. Az esti mese soha ne legyen túl izgalmas! Mindenki tapasztalta már, hogy egy-egy izgalmas krimi után nyugodt éjszakára nem lehet számítani. Az esti meseolvasást a tévézés semmiképpen ne váltsa ki!
Egyezzünk meg előre a mesék hosszában és számában! Így idegborzoló vitáktól kímélhetjük meg magunkat. Ha van rá energiánk és élvezzük, esténként akár öt történetet is felolvashatunk. Túl sokat azért ne meséljünk! Az viszont tény, hogy azok a gyerekek, akiknek sokat és szívesen olvasnak fel, rendszerint lelkes könyvmolyokká válnak.
A mese minden korosztálynak szól. A meséket életkortól függetlenül mindenkinek ajánlom. A mesék érthető képeinek segítségével a gyermekek megtanulják, hogyan kell kezelni a jóról és rosszról szerzett tapasztalataikat és félelmeiket."

Sheetaramana Narayanana

Mese csoport

A világ önállósodik, miközben a kormányoknak ez nem áll érdekükben. Soma szerint ettől még a folyamat megállíthatatlan – és nem árt már az iskolában beindítani.

Amerre csak járok, egyre több helyen látom, hogy a világ jobbításában a civilek egyre nagyobb számban vesznek részt. Igen, ez már az individualizálódó, ébredező világ jelene, ahol nem kívülről várjuk azt, hogy megmondják nekünk, mit és hogyan tegyünk, hanem önállóan cselekszünk. És bár a többség még azokból áll, akik folyamatosan másra mutogatnak és kívülről várják a történéseket, egyre többen vannak, akik maguk veszik kezükbe a gyeplőt és csinálják.

Október 13-án meghívott vendége lehettem az – elsősorban pedagógusoknak szervezett – 2. Országos Szakmai Konferenciának, melynek mottója volt: „Párbeszéd szívtől szívig – Empátiával a harmonikus világért”. (Ezúton is köszönet és hála a szervezőknek, Katona Erzsébetnek és Börönte Mártának.)
Elsősorban pedagógusok, gyógypedagógusok, mentálhigiénikus szakemberek, óvodai dadusok voltak jelen, emellett lelkészek, szociális szakemberek, szülők. Azok, akik kíváncsiak voltak arra, hogyan lehet még inkább tenni azért, hogy lelkileg is egészségesebb legyen a jövő nemzedék, hogy megtanuljunk a szeretet nyelvén kommunikálni egymással.

Ez a „zsiráf-nyelv” – dr. Marshall B. Rosenberg, amerikai klinikai pszichológus módszere alapján –, mivel a zsiráfnak van a legnagyobb szíve az állatok között. Filmbejátszásokon keresztül nézhettük meg, hogy az óvó nénik irányításával hogyan változhat át a „sakál-nyelv” „zsiráf-nyelv”-vé, hogy milyen az, amikor egészen kiskortól tanulják a gyerekek az egymással való minőségi kommunikációt. Az egész nap megható és felemelő volt. Előadások az empátia erejéről kisebbeknél, nagyobbaknál, egészségeseknél és fogyatékosoknál, de nekem az az előadás adta a legtöbbet, ahol bemutatkozott a budapesti XVI. kerületi Móra Általános Iskola, amelynek az igazgatónője, dr. Jeszenszkyné Gallai Gabriella bemutatta azt az életre kelt iskolai programot, amelyről már régóta álmodoztam. Annyit mondogattam, írtam róla, hogy mi mindent kellene bevinni az iskolai oktatásba, és tessék, itt van, elkezdték, csinálják – és nyilván nem ők az egyetlen iskola, akik már nem várnak arra, hogy a személyiségfejlesztés, esélyegyenlőség, lelkiismereti és vallásszabadság, az életre nevelés a kötelező közoktatás része legyen, hanem csinálják. A tantárgy neve: Életvezetési ismeretek és készségek. (Írta: Csendes Éva – Calibra Könyvek, Műszaki Könyvkiadó, Bp.) És ezen belül a kedvenc részem: Önismeret. Részletesen kidolgozva a tanároknak és gyerekeknek egyaránt. Végre! Szuper, hogy megtanultam gyököt vonni, és elhiszem, hogy tudat alatti szinten ez hat a gondolkodásomra, de annyi mindent át lehet és kell adni a gyerekeknek (persze a felnőtteknek is), amitől jobb, könnyebb, problémamentesebb lehet az ember élete... ez pedig nem megy önismeret nélkül! Ezek a könyvek nemcsak általános iskolásoknak, hanem óvodásoknak és középiskolásoknak is megíródtak már. (Tervem beszerezni mindet.)

Ez az iskola külön megjelentette a Móra füzeteket is, amikben adott témához nyújtanak nevelési segédletet szülőknek és gyerekeknek egyaránt. De gyönyörű! Végre! Bevonják a szülőt is, segítik még jobb, tudatosabb szülővé lenni. Amikor első gyermekemet megszültem, akkor  döbbentem rá, hogy „Uramatyám! Hiszen én semmit nem tudok arról, hogy kell PROFIN szülőnek lenni, »elég jó szülő«-nek lenni!”. (Ezúton ajánlom – ismét – Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyvét .) Persze utólag látom, mi mindent csinálnék másképp… Szóval ebben az iskolában (de jó lenne még több hasonló kezdeményezésről tudni) az osztályfőnöki órán a szülők megkaphatják a füzeteket, ezek által ők is fejlődhetnek, tanulhatnak mindarról, ami a gyermekük személyiségére hatással van. Például: melyek a szülői engedékenység és korlátozás határai, hogyan hat a jutalmazás és büntetés, mik lehetnek a tanulási kudarcok lehetséges okai, miért, miben és hogyan legyünk következetesek… Ez a jövő! EGYÜTT nevelni, együtt csinálni! Be kell vonni a szülőt, a dadus-tanító-tanár és szülő egyfajta partnerviszonyban kell hogy legyenek egymással, hisz közös a cél: testileg-lelkileg minél egészségesebb gyermek nevelése. Ez pedig csakis az ösztönös és tanulható szeretet-nyelven megy, ami nagyon fontos  mindannyiónk jóléte miatt. (Az iskola egyébként már továbbadta évek óta jól kipróbált programját az Oktatási Minisztériumnak, tárgyalás alatt áll, a jelenlegi Nemzeti Drogstratégiában is megjelennek elemei. Bízom benne, hogy el is fogadják.)
Bár soha egyetlen hatalomnak nem volt érdeke önálló felnőtt embereket nevelni, de a felébredés már elkezdődött, és megállíthatatlan erővel terjed. Útban vagyunk afelé, hogy elhiggyük: az egyénen több múlik, mint a politikusokon.

 

Forrás:www.nlcafe.hu/eletmod/20111020/az_iskolaban_inkabb_onismeretet_kene_tanitani

 

 

 

 Két évtizedes kutatásnak hála végre végérvényesen kijelenthetjük: óriási hiba a videojátékokra, vagy tévére bízni a gyermeket. Ez ugyanis súlyos mentális problémákhoz vezet.

Míg meglehetősen sok pszichológus vizsgálta azt, hogy milyen események, környezeti tényezők okozhatnak személyiségi zavarokat a gyermekek felnőtté válása közben, arról kevesebbet tudunk, hogy mégis miként lehet ezeket megelőzni.

Az egyik szaklap jelen számában megjelent kutatás szerint óriási segítséget nyújthat a gyermekkor mentálisan egészséges átvészeléséhez az, ha a gyermek sok időt tölt egy számára fontos felnőtt társaságában. A két fél közt kialakuló kötődés segíti a kommunikációs készség kialakulását még akkor is, ha a gyermek ellenszenvesen viselkedik.

Azaz: tessék odaültetni apát vagy anyát a gyermek mellé játszani. Lehet, hogy utóbbi laposra veri ellenfelét a legújabb játékban, de közben legalább együtt töltik az időt. Sőt, új beszédtémákra is okot adhat egy-egy ilyen meccs.

 

Forrás: http://www.technet.hu/game/20101109/beleorul_a_gyerek_ha_nem_jatszanak_vele/

  A Giordano Bruno Virtuális Egyetem, amely a világ egyik leginnovatívabb felsőoktatási rendszere és a Budapest Klubbal együttműködésben alakult meg, Magyarországon tartotta globális tanévnyitóját, amelyen a gazdasági és tudományos élet kiemelkedő személyiségei, többek között Jane Goodall, George Fitzgerald Smoot és Robert Mundell vettek részt.

 

Az iskola megöli a kreativitást? from EOL on Vimeo.

 

 

 A H2O (Hátrányos Helyzetűek Oktatása) Program célja, hogy elterjedjen egy olyan nevelési-oktatási módszer, amely minden társadalmi csoport gyermekei számára megfelelő, és elősegíti a különböző szociális, kulturális háttérrel rendelkező gyermekek iskolán belüli együttműködését. Rácz Tünde Fatimával, a H2O program vezetőjével beszélgettem.

A világunkkal valami nincs rendben. Ehhez a megállapításhoz elegendő bekapcsolni a tévét, és valamelyik híradót megnézni. Ha nem éppen fiatalok értelmetlen öngyilkosságát mutatják, esetleg nem egy diákról szól a hír, aki ököllel ütötte tanárát, akkor a szegénynegyed, hátrányos tinédzserei fosztogatnak, gyújtanak fel épületeket a tudósításban... Az elhanyagolt gyerekek száma emelkedik. Egyre több családban folyik passzív nevelés, s ennek eredményeként egyre kevesebb gyermek ismeri, fogadja el saját magát és a társadalmi normákat. A nevelési hiányosságok ledolgozását a jelenlegi közoktatási rendszer sem segíti.
Hazánkban a rendszerváltás óta folyamatosan nőtt a hátrányos helyzetű általános iskolák száma, 2009-ben közel 1.500 ilyen iskolát tartottak nyilván.

„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell”
(Zorán)

A H2O program 2009-ben alakult meg a Gábor Dénes Díjasok Klubja és a Kürt Zrt. kezdeményezésére. A mecénási körhöz 2010-ben csatlakozott a Zwack Nyrt., 2011-ben a Vodafone, Bitó László és Olivia Carino és a Perfekt Zrt. A program jogi hátterét a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány biztosítja.

Magyarország legelmaradottabb régiójában, a kelet-magyarországi Hejőkeresztúron működik a H2O bázis iskolája, ahol már 10 éve alkalmazzák a módszert. A H2O modell öt elemből áll: 1. Komplex Instrukciós Program, 2. Logikai táblajáték program, 3. Differenciál tanulásszervezés, 4. Generációk közötti párbeszéd, 5. Tabello nyelvoktató program. Habár a program neve azt sugallja, a módszer  nem csak a hátrányos helyzetűek körében működik, hanem a kiváló képességűek körében is. A heterogén összetételű osztályokban lehetőséget ad a tanulóknak az együttműködési normák elsajátítására, valamint a sokféle, eltérő képességet megmozgató tananyag alkalmazásával a felszín alatt megbúvó képességek kibontakoztathatók, így a tehetség kutatásban is nagy jelentősége van.

A speciális oktatásszervezés lehetőséget ad a pedagógusnak arra, hogy a feladatok sikeres végrehajtása érdekében megtanítsa a gyerekeket a csoporton belüli együttműködési normákra, illetve alkalma nyílik a hierarchikus rend megváltoztatására, amely alapjában véve felelős a csoporton belüli egyenlőtlenség kialakulásáért. Mindezek eredményesműködése érdekében a tanárnak meg kell tanulnia a diákok között kialakult státusproblémák kezelését.

A H2O módszertan alkalmazásával egy átlag alatti iskolának minimum 5 évre van szüksége ahhoz, hogy a továbbtanulási arány akár 99%-os legyen és minimum 10 évre, hogy az eredmény a munkaerőpiacon is jelentkezzen. Három hónap után javulnak a fegyelmezési problémák, kevesebb az iskolai stressz, és hat hónap után a hiányzás is csökken, a tanár-diák, diák-diák kommunikáció szintén javul, ezzel együtt javul a tanulmányi eredmény.
Ez a program minden eddiginél hatékonyabban teszi lehetővé a hátrányos helyzetűek sikeres iskolai szereplését, és ezzel nagymértékben segíti integrálódásukat, társadalmi hátrányuk leküzdését.

„Ezt támasztják alá a tanulók kompetenciaeredményei, amelyek nemcsak elérik az országos átlagot, de összehasonlítva a hasonló tanulói összetételű iskolákkal 50-100 ponttal magasabb értéket mutatnak" – hangsúlyozta Rácz Tünde Fatima, a H2O programtvezetője.

A H2O olyan mértékig dokumentált, hogy franchise rendszerként bármely oktatási intézményben alkalmazható. A pedagógusok egy 90 órás akkreditált pedagógusképzést követően kezdhetik el alkalmazni a módszert.

„Minden gyereknek joga van tanulni, minden gyereknek joga van a sikerhez. Csak ezáltal lehet jobb, igazságosabb társadalmunk.” - Rachel Lotan, a program magyar származású kidolgozója, a kaliforniai Stanford Egyetem professzora

2011-ben a Vodafone anyagi támogatással járul hozzá, hogy átlag alatti iskolák a program és az abban használt módszerek segítségével átlag felettivé váljanak. A H2O program és a Vodafone szakemberei olyan iskolák mellett döntöttek, ahol a teljes tantestület a módszer bevezetése mellett áll, hiszen minden egyes pedagógus munkájára szükség van. A kiválasztásnál további kritérium volt, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek aránya az iskolán belül megközelítse, vagy meghaladja a 40%-ot. A fentieken túl, az iskola országon belüli elhelyezkedése és a tantestületnek a fenntartó önkormányzattal ápolt kapcsolata is meghatározó eleme volt a döntésnek.   A H2O programban minden iskolának vállalnia kell, hogy minimum 5 évig fenntartja a programot.

A Vodafone által szponzorált H2O Iskolák:

Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda , Hencida
Általános Iskola és Óvoda, Bükkaranyos
Czabán Általános Iskola és Óvoda, Budapest, XV. kerület
Család Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Rezi
Földváry Károly Általános Iskola, Tápióbicske
Körzeti Általános Iskola, Galgamácsa
Székely József Református Iskola, Szentmártonkáta

További H2O iskolák:

Gyermekház Általános Iskola, Budapest, IV. kerület
Molnár Ferenc Általános Iskola Budapest, IX. kerület
Vörösmarty Általános Iskola, Budapest, VI. kerület

Rácz Tünde Fatima a program vezetője elmondta, „Társadalmi, elemi kérdésnek tekintem, hogy segítünk-e felfedezni, kibontakoztatni és hatóerővé válni azokat a képességeket, amelyek a gyermekekben szunnyadnak. Sikerül-e bennük felkelteni az alkotás örömét, a kitartó munka szorgalmát, és a ma már nélkülözhetetlen kooperativitást. Hiszem és tudom, hogy az oktatás által nem csak tudást, de reményt és lehetőséget közvetítünk a gyerekeknek, hogy kitörhessenek a néha elkeserítő helyzetükből.”

A H2O mára már beépült a pedagógusképzésbe is, a program hosszú távú terve között szerepel, hogy 5 éven belül 20 átalakított iskola működhessen, 11 éven belül pedig az utolsó hátrányos helyzetű iskola is átalakuljon Magyarországon.

 

 Forrás: http://www.kincsunkagyermek.hu/

 

 

 "Right after the car accident, the doctors said my legs were not repairable and had to be removed. They gave me new legs and now I am learning to walk again. It's not easy but I go to physical therapy everyday and I'm learning how to use them. Maybe I can walk someday without crutches."

Madison  Birthday:  May 27 Red Hair, Blue Eyes
I was in the hospital for a very long time and I missed all my friends in school so much!  When I went back to school yesterday, my whole class had a party for me.  They made me a huge "get well" card and each of them signed it.  We even had frosted cookies!!  My teacher Mrs. Vance gave me a big hug  :)
Includes 18" Sew Able Doll with above knee and below knee prostheses and:
Red Plaid Jumper	Shoes
White Turtleneck	Backpack
Underwear	Crutches
Socks	Teddy Bear

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: http://www.sew-dolling.com/dollys_friends.htm

 

 A Magyar Olvasástársaság immár hetedik alkalommal rendezi meg országosan „A népmese napját” – Benedek Elek születésnapja tiszteletére -, szeptember végén. Az idei rendezvény 2011. szeptember 23-24-én Egerben lesz, társszervezői egri intézmények: Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár, Eszterházy Károly Főiskola, Benedek Elek Óvoda, támogató az Egri Kulturális és Művészeti Központ. A konferencia fővédnöke: Jankovics Marcell

„Az olvasás világában segítő, tanító táltosunkként repítenek a népmesék. A kisgyermekkorban hallott, majd egyre jobban megismert mesék a későbbi sikeres próbatételek zálogai. Így adnak az anyák hamuba sült pogácsát, s az apák felszerszámozott lovat gyerekeiknek!”

(A népmese napja 2011 – Felhívás)

„A népmese az olvasás táltos lova” címmel idén a korai olvasásfejlesztést választotta témájául a konferencia.

Az első napon olvasóvá nevelésről, gyermeki meseértelmezésről, szülői háttérről, mesekönyvek kiadásáról és a mesével való mindennapi életről beszél irodalmár, könyvtáros, pedagógus, néprajzkutató, pszichológus, szerkesztő, intézményvezető. A programot változatos mesemondások és zenélések, kiállításmegnyitó, fogadás és Mesekocsma színesíti.

A második napon a mesélés gyakorlati változatai fonódnak össze, szakmai vitára bocsátva a szóbeli mesélés és a felolvasás lehetőségeit. Óvodai demonstráció és városnézés teszi teljessé ezt a napot.

A népmese napja részletes programja itt tanulmányozható.

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA – http://www.hunra.hu) célja az olvasás és az írásbeliség színvonalának emelése. Ennek érdekében rendszeresen rendez szakmai konferenciákat, szervez továbbképzéseket, nyújt szakértői támogatást magánszemélyeknek, közösségeknek, intézményeknek.

Tagjai könyvtárosok, tanárok, olvasáskutatók, pszichológusok, orvosok, szülők, írók, szerkesztők, nyelvészek, gyógypedagógusok, szociológusok, diákok és érdeklődő magánszemélyek.

A népmese napja rendezvénysorozathoz – 2005 óta -, száznál több intézmény és szervezet csatlakozik évente saját szervezésű programokkal országhatáron belülről és túlról.

Ha szeretnél Te is csatlakozni, a nepmesenapja@gmail.com címen tudod megtenni, a tervezett rendezvény rövid leírásával.

 

Forrás: http://www.prherald.hu/2011/09/nepmese-konferencia/

 

 

 Eckhart Tolle Új Föld című könyvében kétféle figyelmet említ a gyermekneveléssel kapcsolatban: a formaalapú figyelmet és a formamentes figyelmet. A formaalapú figyelmet valószínűleg mindannyian ismerjük, ez “valamilyen módon mindig a cselekvéshez vagy az értékeléshez kötődik. Elkészítetted már a házi feladatodat? Edd meg a vacsorádat! Tedd rendbe a szobádat! Moss fogat! Tedd ezt! Hagyd abba! Siess, készülj el!”

 

Maga Tolle sem állítja, hogy ez a fajta figyelem felesleges, hiszen főleg a kisgyermekeknek nagyon is szükségük van segítségre, útmutatásra védelemre. Ha azonban csak azt nyújtjuk számukra, elveszünk a cselekvésekben és a szülői szerepben, holott “a gyermek mélyen vágyik arra, hogy a szülő ott legyen számára, méghozzá emberi lényként, s nem holmi szerepként.” Ezt a lehetőséget adja meg az ún. formamentes figyelem, amellyel a rengeteg cselekvés közé behozhatjuk a jelenlétet, és sokkal hitelesebbé teheti a kapcsolatunkat a gyermekekkel, mint akármilyen jó szándékú irányítás.

“Hogyan működik a formamentes figyelem? Ahogy a gyerekedre nézel és figyelsz, ahogy őt megérinted, vagy ilyen-olyan dolgában segíted, éber, nyugodt és csöndes vagy, nem akarsz semmi mást, mint ahogy az a pillanat éppen van. Ily módon teret adsz a létnek. Abban a pillanatban, ha jelen vagy, nem a papa vagy a mama vagy, amelyik figyel, néz, érint, akár beszél is. Te a cselekvés mögötti lét vagy.” Abból keletkezhet a gyermek hiányérzete, vagy a “miért nem veszel észre” érzése, hogy ez a dimenzió folyamatosan kimarad.

Még akár egy évvel ezelőtt is nagyon hangsúlyos volt a gyermekeimnél, hogy míg a szobában játszottak, igényelték a figyelmemet, bár nem folytam bele a játékukba. Gyakorlatilag csak ültem a szoba egyik pontján, és jelen voltam. Aztán persze mint rendes szülő próbáltam ezeket az alkalmakat kihasználni, hogy csináljak valami “hasznosat” is, míg “jól elvannak”, csak éppen ahogy kitettem a lábam a szobából, borult minden. Utána próbálkoztam finomabb eszközökkel, pl. nem mozdulok el onnan, hanem közben olvasok. Ha öt mondatig eljutottam, már nagyon jó volt… Így is szinte azonnal észrevették, hogy a figyelem megszűnt. Ekkoriban olvastam először Tolle könyvét, és utána az esetek nagy részében hagytam, hogy magával ragadjon a pillanat. Talán ennek is köszönhető, hogy mostanra, változó, hogy mennyi időre, de tudok másra is figyelmet, energiát fordítani, érzik, tudják, megbíznak abban, hogy hamarosan megkapják ismét a nekik szánt figyelmet. Ennek persze megvan az a hátulütője, hogy a lakás időnként a feje tetején áll, de már régen túljutottam azon, hogy nagyobb fontosságot tulajdonítsak a patikatisztaságnak, mint a gyerekeknek.

Szintén nagy élmény volt nyár elején, mikor a nagyok hazajöttek az oviból, és az udvaron elkezdtek egy fantáziajátékot játszani, miszerint ők egy tópartra kirándulnak. Az első olyan alkalom volt, amikor teljesen bevették Violát is a játékba. Tulajdonképpen ott is hagyhattam volna őket az udvaron, hiszen zárt és biztonságos, igaz, a garázslejárók innen nyílnak, és szépen sorban jönnek haza a szomszédok a munkából, de az összes gyerekem nagyon jól tudja már, hogy akkor beállnak valamelyik lépcső elé, még a kicsi is, de rá meg úgyis vigyáznak a tesók. Azonban érdekelt, hogy mi fog történni, így leültem a lépcsőre, figyeltem az előadást, csak akkor reagáltam bármit is, ha kértek, kérdeztek tőlem valamit. És voltak alkalmak, amikor könnyesre röhögtem magam a gyermeki fantázia határtalanságán. Bármilyen tárgy át tud lényegülni akármivé, amire szükség van, szabályosan megélik, amit játszanak.

Először kis talicskán kitolták a garázsból a pumpát, meg egy üveg ásványvizet. Az úszástanításnál használatos habszivacs “deszka” lett az úszógumi, amit fel is pumpáltak.   Mindenkinek lett fürdőruhája, köntöse (babakocsi-alkatrész, esővédő, táska, ilyesmi formájában), saját labdája. A Blankáé le is gurult az egyik garázsajtóhoz. “Jaj, a labda bement a mély vízbe!” Hozta is a fürdőruháját, meg az úszógumit, hogy ki tudja menekíteni a labdát.
Megbeszélték, hol a mély víz, hol a kis víz, kiterítették a laticelt, aztán átköltöztek a csúszdához. Viola egyrészt lelkesen utánozta a nagyokat mindenben, másrészt engedelmesen csinálta, amit kértek tőle.
Aztán megjelent Blanka a búvárfelszereléssel, amit egy arcára erősített szita és a teste köré tekert csomagolópapír képviselt.   Közben hazaérkezett apa, és őt is és engem is bevontak a játékba. Én egy bébihintát kaptam, mint fürdőruhát, apa pedig egy láthatósági mellényt, illetve köntösnek egy fél pár gumicsizmát, használati utasítással.

Azon túl, hogy remekül szórakoztam – némelyik része eredetibb és természetesebb volt, mint egy jobbfajta kabaré -, valami éles felismerésként jelent meg előttem, hogy ők még mennyire tökéletesen jelen vannakabban az értelemben, amiről Tolle is beszél, a most erejét, csodáját nem piszkítja be sem a múlt, sem a jövő, sem más egós formák, minden van, és minden pont úgy jó, ahogy van. Megjelent előttem a Titok című film egy részlete, valamint a gondolatok, amelyek a teremtésről, vonzásról szólnak: tégy úgy, mintha… A gyerekek pontosan ezt tették, teljes beleéléssel, korlátok nélkül. Ösztönösen tudják azt, amit nekünk, felnőtteknek újra kellene tanulnunk: a belefeledkezést, a hitet, hogy minden lehetséges. És tudják is, amíg gondosan le nem szoktatjuk őket a tárgyakkal, a korlátlan és válogatás nélküli tévézéssel, a folyamatosan a jövőre való koncentráltatással (Mi lesz így belőled édes fiam?), a múltbeli tévedések rendszeres felemlegetésével, állandó ítélkezéssel és bírálattal, mások igazságainak a fejükbe verésével, a játék és az élet szétválasztásával, a formamentes figyelem megvonásával.

Pedig ez az a folyamat, amit tanulnunk kellene tőlük… Tolle tanácsait csak azzal tudnám kiegészíteni, hogy ha a jelenlétet akarod elsajátítani, legyél többet a gyermekeddel, gyermekeiddel, és hagyd, hogy magával ragadjon a pillanat úgy, mint őket. 

Forrás: http://egymast-tanitjuk.hu/jellemfejlesztes/formamentes-figyelem#more-747

 

A blog egyik nem titkolt célja, hogy a tanítói hivatásnak visszaadja a rangját. Szeretném bemutatni, hogy a gyermekek nevelése 6-12 éves kor között nem elhanyagolhat, így egyáltalán nem mindegy milyen emberek foglalkoznak az emberpalántákkal az alsó tagozatban. 

Egy nevelőnek az elkötelezettségen és a kiváló szakmai tudáson túl, széles látókörre is szüksége van. Szem előtt kell tartania, hogy viselkedésével, életmódjával, gondolkodásával befolyásolja a gyermekek fejlődését.

Ezért e blogban a következő tartalmakkal találkozhat az olvasó:

• a szakmai fejlődést segítő írások, információk (cikkek, interjúk, tanulmányok)
• tanulmányi segédanyagok
• film- és könyvajánlók
• hírértelmezések, háttéranyagok
• mesék, versek, mondókák
• életmód ötletek (mozgás, étkezés)

 

Remélem, nem csak a tanítók, hanem a gyakorló szülők is találnak hasznos információkat itt.

Minden észrevételt, javaslatot szívesen fogadok a sablikh@gmail.com címre.

2011. 08. 09. Tévét nézek. A két országos kereskedelmi csatorna között kapcsolgatok. Az egyiken szülők verik és harapdálják meg gyermeküket, a másikon tinédzserek, gyermekek gyújtanak fel városokat. Nem, egyik sem az este tízórás nagyfilm. Ez a valóság. Híradókat nézek.
A zavargásokat a bevándorló negyedben, szegénységben élő fiatalok robbantották ki. Amikor megkérdezték tőlük, miért csinálják, az a válasz érkezett, mert nincs pénzük...
A helyzet valamelyest emlékeztet a spanyolországi tüntetésekre. Csak ott az indulatokat nem erőszakkal vezették le. A békés fiatalok május 15-én vonultak utcára a korrupció, a politikai rendszer és a munkanélküliség ellen tüntetni.

Sokan érezzük, valami nincs rendben a világgal. Ahogy az óceánok hőmérséklete és a svájci frank emelkedik, úgy jelenik meg egyre több emberben a változás igénye.

Ez az igény hozta létre 2006-ban a Mentrópia médiumát is, melyet ötletem alapján, huszad magammal alapítottunk. De emiatt az igény miatt veszek részt szöveg- és meseíróként az Újrahasznosított Mesék programban is annak kezdete óta.

Hosszú ideje keresem a módját, hogyan tudnám képességeimmel, készségeimmel szolgálni az emberiség… de maradjunk csak a szűkebb környezetben, Magyarország fejlődését.

Ha egészséges földben, sok gondozás mellett növesztjük almafánkat, akkor gazdag, gyönyörű termést fog hozni. A változás a gyökereknél kezdődik.

Nagyjából egy éve jött a felismerés, hogy így van ez az emberrel is. A gyerekeknél kell kezdeni. Ugyanis a felnőttek, még ha egyet is értenek a változás szükségességével (pl: az társadalmi integrációval, a környezettudatossággal) a berögzült szokásaik, a szocializáció során megszerzett tapasztalataik, félelmeik gátolják ezeknek a gondolatoknak a beépülését. A változáshoz szükséges ismeretek sokkal nehezebb ülnek meg fejü(n)kben, mint a gyermekeknél.

Mivel tapasztalataim azt mutatták, jól kijövök a 6-10 év körüli emberekkel (a családunkban is van ilyen korú gyermek, de 3 éves játékmesteri pályafutásom alatt is sokszor volt alkalmam ennek a korosztálynak a tagjaival beszélgetni, játszani), egy szép napon elhatároztam, tanító leszek…

 

A történet itt kezdődik.